MINDEN AMI TARANTINÓVAL KAPCSOLATOS

Tarantino zseniális felfedezettje brooklyni krimiben szerepel

Sötét figurát alakít az Oscar-díjas Christoph Waltz a Candy Store című bűnügyi thrillerben, amelyben Robert De Niro és Jason Clarke is szerepel. A variety.com hollywoodi filmportál szerint a film a Good Universe és a Lionsgate produkciójában készül. A sztori a brooklyni alvilágban játszódik: egy korábbi fedett nyomozó (Clarke) egy visszavonult rendőrrel (De Niro) szövetkezik a New Yorkot fenyegető bandák ellen. Waltz sötét figurát alakít, aki látszólag a kertvárosi Amerika egyik megbecsült tagja.

2013.05.16. 12:18, forrás: stop.hu

A Django elszabadul végre látható a kínai mozikban

Quentin Tarantino legutóbbi filmje, a Django elszabadul vasárnaptól végre látható a kínai mozikban, az eredetileg április 11-re tervezett premiert a China Film Group vállalat technikai okokra hivatkozva ugyanis lemondta.  A western műfajú véres bosszúdráma - amiért az amerikai rendező februárban forgatókönyvírói Oscar-díjat kapott és alkotásának egyik főszereplőjét, Christoph Waltzot is díjával tüntette ki az amerikai filmakadémia - Tarantino első olyan filmje, amelyet Kínában a mozik bemutatnak. A filmet forgalmazó Sony Pictures korábban arról adott hírt, hogy a produkción a rendező beleegyezésével kisebb változtatásokat hajtottak végre, hogy a kínai cenzúra elfogadja.

2013.05.13. 00:30, forrás: hirado.hu

Megtalálták Tarantino 1994-ben ellopott kabrióját

Az amerikai Kalifornia állam Auckland városáben megtalálták azt az 1964-es évszámú Chevrolet Malibu kabriót, amelyik Quentin Tarantino kultikus filmjében, a Ponyvaregényben szerepelt. A Tarantino tulajdonában lévő autót ellopták 1994-ben a film forgatása során. A cseresznye színű kabrióban a ponyvaregény főhőse utazott.

2013.04.27. 18:14, forrás: hungarian.ruvr.ru

Pár darab fotó a Ponyvaregény forgatásáról

Quentin Tarantino idén március 27-én töltötte be az ötvenet. Ez alkalomból a Miramax kiadott egy exkluzív blue-ray sorozatot a filmjeiből, melyhez egy extra lemez is jár, ezen számos fotó található (többek közt a Ponyvaregény forgatásáról is). Íme pár darab kép az említett filmből.

2013.04.18. 22:20, forrás: nejlon.blog.hu

MTV Movie Awards | Django az este legnagyobb vesztese

A Bosszúállókat választották az MTV Movie Awards szavazói a legjobb filmnek, a Django elszabadul lett az este legnagyobb vesztese.

A legtöbb díjat a Bosszúállók és a Napos oldal gyűjtött be, mindkét film 3-3 kategóriában győzött az este folyamán. A gála nagy vesztese a legtöbb jelölést (szám szerint hetet) begyűjtő Django elszabadul lett. A film összesen egy díjat tudott hazavinni. Jennifer Lawrence öt jelöléssel várta a díjkiosztót, végül két Arany Popcornnal lett gazdagabb.

2013.04.15. 09:31, forrás: kultography.hu
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 


Kiemelt olvasnivalók | Érdekességek | Események


Tarantino füstbe ment tervei: Íme pár filmterve, amit eddig meghirdetett. Szó volt róla, hogy egy filmben szerepeltetné a Kutyaszorítóban Vic Vegáját (Michael Madsen) és a Ponyvaregény Vincent Vegáját (John Travolta)...  
Bővebben >>>

Quentin Tarantino legújabb alkotása egyike azon kevés hollywoodi filmnek, amelyben színesbőrű cowboy látható. A vadnyugaton valójában sok afrikai-amerikai származású cowboy élt...Bővebben >>

Tarantino szereti a nőket, ráadásul szereti őket nem csak szexuális, de egyéb hatalommal is felruházni, mely predesztinálja őket arra, hogy a film vezéregyéniségeivé, vagy jellemző karaktereivé váljanak. Nem, nem csak a Kill Bill-re gondolok...
Bővebben >>

Last minute-út a rendezőzseni agyába, az idegenvezető pedig maga Tarantino. Kérdések és válaszok Djangóról, életműről, visszavonulásról, zenéről és persze a határok feszegetéséről...
Bővebben >>>



Django elszabadul Dvd megjelenés | Életrajzi Könyvek


A Django elszabadul DVD-n két borítóval jelenik meg. A fehér verzió mindenhol elérhető lesz, míg a szürke borítós verziót a Media Markt üzleteiben és az Xpress.hu oldalán lesz elérhető... Bővebben >>

Wensley Clarkson sem mehetett el korunk legtrendibb direktorának élete mellett, ezért hát fogta magát, és végigjárván ismerősöket, ismeretleneket,  rokonokat és filmszakmában... Bővebben >>

Egy Quentin Tarantinóról szóló könyv a Kill Bill-t követően pusztán az idő kérdése volt. Médiaérzékeny híveként és avatottságában a mestert illetően csak Vágvölgyi jöhetett szóba... Bővebben >>
Tarantino Top 7: Íme hét darab Exploitation film Tarantino ajánlásával: A filmek között megtalálható a Master of the Flying Guillotine is, ami állítólag Tarantino kedvenc kung-fu filmje... Bővebben >>


Friss hozzászólások
 

       Főoldal  |  Források  |  Facebook  Twitter  |  Megrendelem  |  Hirdesd az oldalt  |  Kapcsolat  |  Oldalinformáció  |  Tarantino filmek a tv-ben  |  quentintarantino.lap.hu